A március izgalmas lehetőségeket hoz a masszőrök számára világszerte, hogy nemzetközi színpadokon mutathassák meg tudásukat. Négy jelentős bajnokság nyitja meg kapuit profik és szakmakezdők számára egyaránt.
Masszázstechnikák dániai bajnoksága, 2025.március 1. – 2. (szombat – vasárnap), Dánia

A masszázstechnikák dániai bajnoksága egy nemzetközi verseny a világ minden masszőre számára. Minden masszőr sorsolással kihúzza a helyét a masszázsasztalon vagy matracon, az asztal magasságát szükség szerint állíthatja. Ugyanakkor minden versenyző beleegyezik abba, hogy egyben fogadni is fogja a masszázst a verseny többi résztvevőjétől.
A Dán Masszázsszövetségek és nemzetközi partnerek együttműködésével összeállított zsűri a test ergonómiáját és biztonságát, a technikák minőségét és a használt módszerek terjedelmét fogja értékelni. A döntőben a nézők, akik szintén szakképzett masszőrök, is adhatnak 1 pontot kedvencüknek. Maguk a masszázst kapó személyek 6 pontot adhatnak a masszőrnek, a fő zsűritagok pedig további 3 pontot adnak.
Fontos megjegyezni, hogy a Dán Bajnokságot külföldi résztvevő is megnyerheti és kijelenthető győztesnek, de a Dánia bajnoka címét csak dán lakos szerezheti meg.
Összegzés:
- Színhely: Dánia
- Versenykategóriák
- Svédmasszázs,
- Ázsiai masszázs,
- Wellness masszázs,
- Freestyle,
- Székmasszázs,
- Sportmasszázs
- Link: https://dmimassage.dk/in-english/
Német nemzetközi masszázsbajnokság, 2025. március 1. – 2. (szombat – vasárnap), Németország


A német nemzetközi masszázsbajnokság résztvevői 1 vagy 2 kategóriában versenyezhetnek, miközben a zsűri nemcsak a technikát, hanem a kreativitást, a masszázshoz való hozzáállást és az alkalmazott módszerek terjedelmét is értékeli. Az esemény összeköti a nyugati és keleti masszázsstílusokat és teret nyit a szakemberek közti tapasztalatcserére.
A döntő 60 percig fog tartani, a szigorú szabályok pedig gondoskodnak a verseny helytelen magatartást nem tűrő, korrekt menetéről.
Összegzés:
- Versenykategóriák:
- Nuad Thai (Hagyományos thai masszázs, Thai királyi, Thai harcos, Thai akupresszúra)
- Wellness masszázs (Spa stílus, Lomi Lomi, Hot Stone, Aromaterápia, Nyirokdrenázs, Madero masszázs)
- Nyugati masszázs (Svédmasszázs, Deep Tissue, Sportmasszázs, Miofaszciális ellazítás, Neuromuszkuláris masszázs)
- Keleti/inspirált masszázs (Shiatsu, Tui Na, Thai joga, Tok Sen, Ayurvéda, Reflexológia)
- Nyugati/inspirált masszázs (Kombinált nyugati technikák, mobilizálás, masszázs-segédeszközök használata)
- Székmasszázs
- Arcmasszázs
- Résztvevők nevezési díja:
- 1 kategória: 140 € ~ 56 086 Ft
- 2 kategória: 250 € ~ 100 154 Ft
- Diákok/csoportok (4+ személy) – 2 kategória: 230 € ~ 92 142 Ft fejenként
- Extra kategória: 49 € ~ 19 630 Ft
- Link: https://www.germanglobalmassage.de/
Nemzetközi masszázsbajnokság Tijuana, 2025.március 2. (vasárnap), Mexikó

Rangos bajnokság, Mexikóban az egyetlen Nemzetközi Masszázsszövetkezet (IMA) által jóváhagyott verseny, amely masszőröknek – tanulóknak és professzionális masszőröknek – kínál platformot arra, hogy nemzetközi, gazdag tapasztalatokkal rendelkező szakemberekből álló zsűri előtt mutassák be tudásukat.
A résztvevők értékelése a technika, kreativitás, ritmus és professzionális hozzáállás alapján fog történni. Magán a versenyen kívül a látogatókat szakmai workshopok, masszázstechnika-bemutatók és más szakemberekkel való ismerkedés várja.
Összegzés:
- Helyszín: Tijuana, Mexikó
- Versenykategóriák:
- Diákok
- Holisztikus masszázs
- Formáló masszázs
- Szabadon technika
- Terápiás masszázs
- Résztvevők nevezési díja:
- Professzionális kategória: 2 000 MXN ~ 37 280 Ft (2 400 MXN ~ 44 736 Ft a verseny napján)
- Diák/kezdő kategória: 1 000 MXN ~ 18 640 Ft (1 200 MXN ~ 22 368 Ft a verseny napján)
- További kategória: 1 000 MXN ~ 18 640 Ft
- Belépő a nézők számára:
- Általános belépő: 250 MXN ~ 4 660 Ft (300 MXN ~ 5 592 Ft a verseny napján)
- Belépés a bajnokságra + kozmetológiai kongresszus (március 2. és 3.): 650 MXN ~ 12 116 Ft (700 MXN ~ 13 048 Ft a rendezvény napján)
- Link: https://campeonatointernacionaldemasaje.com/
Svájci masszázsbajnokság, 2025.március 8. (szombat), Svájc

A Kozmetológia és Wellness Akadémia által szervezett és a Nemzetközi Masszázsszövetkezet (IMA) által támogatott Svájci masszázsbajnokság Zürichben kerül megrendezésre. Masszázsterapeutáknak, wellness és szépségápoló szakembereknek, de pedagógusoknak is lehetőséget kínál arra, hogy bemutassák tudásukat, új ismereteket szerezzenek és értékes kapcsolatokat létesítsenek.
A versenyzők 9 különböző kategóriában mérhetik össze erejüket, a győztes pedig belépőt nyer a 2025. júniusában, Koppenhágában megrendezésre kerülő Masszázs világbajnokságra. A nemzetközi szakemberekből álló szakmai zsűri a technikát, ergonómiát, a mozdulatok folytonosságát, az innovatív megközelítést és az ügyféllel való kapcsolatot fogja értékelni. Magán a versenyen kívül a résztvevőkre és a vendégekre is neves európai szakamberek előadásai és workshopjai várnak.
Összegzés:
- Helyszín: Zürich, Svájc
- Versenykategóriák:
- Svédmasszázs (hagyományos relaxáló masszázs)
- Thai masszázs (hagyományos thai, királyi, harcos, thai joga)
- Wellness masszázs (Hot Stone, aromaterápia, spa masszázs, nyirokdrenázs, holisztikus masszázs)
- Szabad stílus (nyugati) – különböző nyugati masszázstechnikák kombinációja
- Szabad stílus (keleti) – különböző ázsiai masszázsmódszerek kombinációja (Shiatsu, akupresszúra, Tui Na, Ayurvéda)
- Arcmasszázs (japán facelifting, Gua Sha, hagyományos arckezelés)
- Székmasszázs (nyugati és keleti technikák)
- Sportmasszázs (mélyszöveti technikák, nyújtás, neuromuszkuláris technikák)
- Alakformáló masszázs
- Résztvevők nevezési díja:
- Részvétel 1 kategóriában: 200 CHF ~ 85 383 Ft
- Link: https://www.swissmassagechampionship.com/

Szerző:
Eliška Anna Vojtková, a FABULO márka marketingőre
fabulo.hu